A temetési koszorúk hosszú évszázadok óta fontos szerepet töltenek be a búcsúzás és megemlékezés rituáléjában. Ezek a virágkompozíciók nem csupán díszítőelemek, hanem mély szimbolikát hordoznak, és az elhunyt iránti tisztelet és szeretet kifejezőeszköze is egyben. De honnan ered a temetési koszorúk hagyománya, és mit jelentenek napjainkban?

Halottak napján az ősi időkben élelmiszereket vittek a sírokra. Úgy vélték, hogy a léleknek, az élőhöz hasonlóan, táplálékra van szüksége.

A temetési koszorúk eredete

 Az első valódi virágkötészeti emlékek tudomásunk szerint a mezopotámiai kultúrából származtak. A temetkezés fő virágai a rózsák és egyéb örökzöld meleg égövi cserjék, fák illatos virága, amiből girlandokat, virágfüzéreket fontak.

 A virágokkal való tiszteletadás szokása már az ókori civilizációkban is jelen volt. Az egyiptomiak, görögök és rómaiak gyakran helyeztek virágokat és növényeket szeretteik sírjára, mivel hittek azok szellemi erejében és a túlvilággal való kapcsolatukban. A koszorú alakja, a kör, az örökkévalóságot és az élet körforgását szimbolizálja, ezért vált a temetési szertartások egyik alapvető jelképévé.

 Az ókori népek közül a legtöbb fennmaradó emlék Egyiptomból maradt. Rájuk jellemző virágkultuszuknak köszönhető. Az összekapcsolt dús girlandok, amelyeket a piramisok feltárásakor találtak, tulajdonképpen a koszorúk ősei. A girlandokat babérból, mirtuszból, fűzfából, olajfából, pálmalevélből készítették. Számunkra ismert növények a lótuszon kívül a tamariska, szarkaláb, mákvirág, búzavirág, sáfrány, rezeda szirmait, virágait használták vagy fonták füzérekbe. Az antik népek közül a görögök virágszeretete és virágkötészete is fejlett volt. Isteneik szobrait ők is virágfüzérekkel díszítették. A rózsa, mirtusz, liliom, szőlő és a borostyán volt a legelterjedtebb. A sírra mirtuszkoszorúkat és liliomot szórtak. A liliom napjainkig a tisztaság és az ártatlanság jelképe. Római kultúrában a legjellegzetesebb virág a rózsavolt, az eltávozottakért rózsaünnepet ültek. A gazdagok végrendeletükben kötötték ki, hogy sírjukra rózsát ültessenek. A görögöktől sok formát és virágot átvettek.

 A középkorban, főleg a román kor idején a virágkötészet főleg vallási, egyházi virágszimbolikában jelenik meg. Ebben az időben a koszorúk már egyértelműen a tiszteletadás és a gyász elemei lettek. A nemesek és az egyház gyakran alkalmazták a virágokat és örökzöldeket a temetések során, mivel ezek az örök életet és a lélek halhatatlanságát szimbolizálták.

A gótika kialakulásával a virágszimbolika sajátos fejlődésnek indult, ami a reneszánsz és barokk művészet évszázadaiban teljesedett ki. A liliom megőrizte az évszázadok óta fennálló jelentéstartalmát: a tisztaságra, az erényre utal, a rózsa a titoktartást, a szerelmet, a rozmaring a bánatot, míg a mandula az éberséget jelképezte. Európában a soha el nem feledést jelképező puszpáng, borostyán, tiszafa, tuja terjedt el temetőnövényként. A koszorúk alapját is gyakran ezekből készítették változó virágdíszítéssel.

Később, a viktoriánus korban a temetési virágkötészet művészeti ággá fejlődött, és a virágok színe és típusa is egyre inkább jelentést hordozott. Amit a mai napig ismerünk és használunk.

A temetési koszorúk jelentése a modern világban

Napjainkban a temetési koszorúk továbbra is fontos részei a gyászszertartásoknak. Nemcsak hagyományos formájukban, hanem egyre személyre szabottabb módon készülnek, tükrözve az elhunyt életét, személyiségét vagy a gyászolók érzelmeit. A virágok jelentése és színe meghatározó a gyászolók körében. Bővebben a virágok jelentéséről itt olvashat: LINK

A modern temetési szokásokban a koszorúk mellett megjelentek az egyedi virágdíszek és az alternatív alkotások is, amelyek személyesebb módon állítanak emléket az elhunytnak. Egyes országokban és kultúrákban pedig egyre inkább háttérbe szorulnak a hagyományos temetési koszorúk, helyettük inkább adományokat vagy más gesztusokat választanak a tisztelet kifejezésére.

forrás: http://somogyitemetkezes.hu/elodeink/temetokerteszet/a-kegyeleti-diszites-tort